Augusztustól megint lehet hidegélelmet vásárolni SZÉP-kártyával
Az intézkedés negatívan érintheti a vendéglátókat és a szállásadókat.
Az intézkedés negatívan érintheti a vendéglátókat és a szállásadókat.
Varga Mihálynak december elsejéig kell kitalálnia, hogyan alakítsa át a SZÉP-kártyát.
Az év első három hónapjában 81 százalékkal nagyobb összeget költöttek a SZÉP-kártyákról az emberek, mint tavaly ilyenkor.
A még 2016-ban feltöltött pénzekről van szó, ha nem költik el, visszakerül a munkáltatókhoz.
Havidíjjal terhelhetőek lesznek azok az összegek, amelyek a felhasználási határidő után is a kártyán maradnak.
Az új rendelet egyik célja vélhetően az egyik piaci szereplő kiszorítása, illetve további szereplők belépésének a megnehezítése.
Döntött az Európai Unió Bírósága: nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya rendszer és az „Erzsébet étkezési utalvány” rendszer egyes elemei, amely rendszerek Magyarországon lehetővé teszik a munkáltatók számára, hogy a munkavállalóiknak kedvező adózási feltételek mellett biztosítsanak béren kívüli juttatást.
Változtatásokat tervez a kormány a Széchenyi-pihenőkártya működését szabályozó rendeletben. A megmaradó összegek a turizmus büdzséjét gazdagíthatják.
A SZÉP-kártya és az Erzsébet-utalvány miatt indult uniós kötelezettségszegési ügyben február 23-án lesz az ítélethirdetés az Európai Unió Bíróságán a bizottság és a magyar kormány perében.
Nem várt adóterhekkel kell szembenéznie annak a munkáltatónak, aki saját üdülőjébe küldi pihenni a munkatársait, és nem olvasta el alaposan az érvényes személyi jövedelemadó szabályokat.
Az MKB Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) birtokosok száma január végén meghaladta a 100 ezret, akik több mint 11 500 elfogadóhelyen használhatják a fizetőeszközt - közölte az MKB Bank hétfőn.
Széchenyi Pihenő Kártyát (SZÉP-kártya) április elejéig 12 800 munkáltató 423 ezer dolgozója igényelt, a március 20-i adatokhoz képest az ügyfelek száma több mint 19 százalékkal nőtt.
Folyamatosan készülnek a Pénzjegynyomdában a SZÉP-kártyák.
Egyre inkább igazodik az igényekhez az elektronikus alapú Széchenyi Pihenő Kártya – derül ki a működését szabályozó, szerdán megjelent kormányrendeletből. A munkáltatók szabadon meghatározhatják, hogy szálláshely, vendéglátó vagy szabadidő-szolgáltatások között milyen arányban osszák fel a béren felüli juttatást a munkavállalók számára. Az utalvány beváltására újabb kommunikációs csatorna nyílik, és úgy néz ki, a kártya kibocsátására is több szolgáltató kaphat lehetőséget.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége közleményben adott hangot aggodalmának azzal kapcsolatosan, hogy a Széchenyi-pihenőkártya (SZÉP) beindítása óta eltelt hónapokban szerény eredményeket produkált csak a kártyaértékesítés – írj a Turizmus Panoráma Bulletin.
Az MSZP Országos Munkás és Érdekképviseleti Tagozata szerint a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP Kártya) nem lesz képes maradéktalanul felváltani a jövő évtől megszűnő üdülési csekkeket, és ez munkahelyek megszűnését okozhatja az idegenforgalmi ágazatban.
A Széchenyi Pihenő Kártya legyen felhasználható jövő év elejétől - a béren kívüli juttatás keretében - a vendéglátó helyek forgalmának a növelésére is - egyebek mellett ezt is tartalmazza az a kormányhatározat-javaslat, amely a kormány honlapján jelent meg.
A kisvágóhidakat és a szerzői jogdíjakat is érintő kormányhatározat készül a vendéglátás helyzetének javításáról, amelynek kulcseszköze egy jövőre bevezetendő béren kívüli juttatási forma lenne.
A kormány 1,5 százalékban rögzítette a Széchenyi Pihenő Kártya használatánál a kapcsolódó szolgáltatások után fizetendő jutalékot, és módosította a társkártyák igénylésének feltételeit is - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
Körtvélyessy László Andrást a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP Kártya) kibocsátásával és felhasználásával kapcsolatos feladatok ellátására május 15-től november 15-ig miniszteri biztossá nevezte ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.